A saját utam

Szponzorált tartalom

cégalapítás

cégalapítás

Mire harminc éves lettem, meguntam, hogy haszontalan és monoton munkát végezzek különböző nemzetközi multiknál. Voltam beosztott és középvezető, de soha nem éreztem azt, hogy a munka, amit elvégzek, fontos lenne a számomra. Tudtam, hogy valahol, egy másik kontinensen él egy vagyonos cégtulajdonos, aki számára értékes a munkám… De nem nagyon. A gépezet folyamatosan zakatol, de a fogaskerekek nem fontosak. Minden ember pótolható. Azt éreztem, hogy nem becsülik meg a munkám, és én sem becsülöm sokra a céget, ahol dolgozok. Mikor kikerültem az egyetemről, nem volt olyan feladat, ami lehetetlennek tűnt számomra. Tele voltam lelkesedéssel és nagyon vágytam arra, hogy igazoljam a tehetségem és a teljesítményem igazoljon engem. Azonban, mire harminc éves lettem, kihunyt bennem a lelkesedés. Kiégtem. Lassan, de biztosan fogalmazódott meg bennem az elgondolás, amely azóta az életem egyik legfontosabb fordulata és legjobb döntése lett: a cégalapítás. Létrehoztam a saját vállalkozásomat. A cég lett a szenvedélyem.

A cégalapítás azonban nem egyszerű feladat. Kapásból ott van például egy banális lépés. A cégnek székhely kell. A székhely kérdése millió további kérdéshez vezet el. A kérdéseim megválaszolásában professzionális segítségre leltem. A Gross székhelyszolgáltatás átlátható honlapot működtet (szekhelyszolgaltatas24.hu), amely széleskörű tájékoztatást nyújt azoknak is, akik nem rendelkeznek nagy tapasztalattal. Mielőtt rátaláltam a honlapra, nehezen igazodtam el, és lövésem sem volt, hogy hogyan hozzam meg ezt az elsőre egyszerűnek tűnő, de annál komplikáltabb döntést. Ott van például az iparűzési adó. Bevallom, nem sokat értettem belőle. Azt viszont rögtön átláttam, hogy megbízható és szakszerű székhelyszolgáltatóra van szükségem.

Egy gyerekkori barátom küldte el a Gross linkjét. A Gross honlapja nem tartozik a zavaros internetes oldalak közé. Hamar megtaláltam, hogy melyek azok a szempontok, amik alapján érdemes mérlegelni a székhelyválasztást. Az iparűzési adó egy olyan kiadás, amely kellemetlen lehet egy gyerekcipőben járó vállalat számára. Még mindig oda kell figyelni a kiadásaimra, pedig a cégem sikeresen működik! Nagyszerű meglepetés volt számomra, hogy az iparűzési adó, vagyis IPA mellőzhető kiadás. Ugyanis vannak olyan Pest megyei települések, ahol az önkormányzat eltekint az IPA beszedésétől. A Gross Office Kft. által lehetőség nyílt arra, hogy a cégemet Újlengyelen jegyeztessem be. Újlengyel stabil önkormányzattal rendelkező, Budapest vonzáskörzetében fekvő település, ahol történetesen eltekintenek az iparűzési adótól. Az, hogy a cégem Újlengyelben lett bejegyeztetve, egyébként nem jelenti azt, hogy adminisztrációt kell fenttartanom azon a településen, sőt irodát sem kell ott bérelnem. A küldeményeket átveszik helyettem és eljuttatják hozzám elektronikus úton. Ez kifejezetten fontos, hiszen az adóhatóság nagyon szigorúan ellenőrzi a székhelyek törvényességét. Van egy távoli ismerősöm, akit öt évre eltiltottak a cégvezetéstől csak azért, mert egy küldeményt nem vett át!

A Gross Office Kft. professzionális székhelyszolgáltató. Több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik. Az ügyfelei közé nem csak olyan szerény kisvállalkozások tartoznak, mint az enyém, hiszen nemzetközi vállalkozások számára is optimális szolgáltatást nyújtanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennék megbecsült ügyfél. Kiterjedt kapcsolatrendszerükbe olyan szakemberek tartoznak, akik az én cégem zavartalan működését is biztosítják. A Gross minden esetben betartja a törvényt és jogszerűen jár el. Nem csoda, hiszen folyamatos kapcsolatban állnak profi ügyvédi irodákkal. Ha visszagondolok a cégalapításra, elégedettség tölt el. Tudom, hogy a lehető legjobb döntéseket hoztam meg ahhoz, hogy azt az életet éljem, amelyre vágyom. Azt is biztosan tudom, hogy a Gross székhelyszolgáltató a jó döntések közé tartozott.