Túrázni jó, vicces pólóban még jobb!

Szponzorált tartalom

póló

póló

A tavalyi nyaram, a koronavírus ellenére is eléggé kalandosra sikerült. Mivel mindenképpen szerettem volna utazni, de jobbnak láttam az embereket és a szállodákat elkerülni, ezért a hátizsákos sátrazós verziót választottam. Sokan bolondnak tartottak, hogy egy ilyen kirándulásra vállalkoztam, de életem egyik legjobb és legtanulságosabb élménye volt.

Általában mindenhova a két lábamon mentem, de az egyik nap annyira rettentően esős volt, hogy kénytelen voltam stoppolni, hogy legalább a legközelebbi benzinkútig eljussak anélkül, hogy teljesen bőrig áznék.

Így találkoztam Dáviddal, egy halál laza csávóval, akivel megbeszéltük, hogy az idei nyáron már ketten megyünk a gyalogtúrára. Dávid volt az egyetlen, aki megállt nekem a szakadó esőben, és rögtön nagyon jól szót tudtunk érteni. Azonnal feltűnt, hogy nagyon király a pólója, ilyet nem igazán láttam még sehol. Meg is kérdeztem hol szerezte. Mondta, hogy a lolmarkt.hu oldalról rendelte, a mintát pedig ő maga tervezte, ugyanis akkoriban kezdte el a grafikus sulit és az egyik házi feladata annyira megtetszett neki, hogy úgy érezte ezt szeretné magán viselni.

A lolmarkt.hu webshop ahol egyedi pólókat lehet rendelni. Vannak saját minták, de ahogy Dávid is csinálta, saját mintát is lehet küldeni. Ez az oldal pont olyan vagány, mint Dávid haverom. Laza és tele van poénnal, de mindemellett látszik, hogy profik a saját területükön. Gyártanak pólókat, pulcsikat, mostanában szájmaszkokat, de vannak fém bögrék és vászontáskák is. Nagyjából 30 fő témát számoltam össze, amik közül tudsz válogatni. Ezek között vannak hobbik, ünnepek, lánybúcsús, legénybúcsús meg mindenféle kategória, most nem is írnám le, nézzetek rá.

1 darab póló általában 4 és 5 ezer forint között mozog, a kiszállítási díj pedig 1990 forint, azonban, ha 10 ezer forint felett rendelsz, akkor ezzel már nem kell számolnod. Lehet most így elsőre kicsit soknak tűnik ez az ár, de cserébe egy prémium minőségű pamut pólót fogsz kapni, amire, ha a leírtak szerint vigyázol, akkor éveken keresztül hordhatod, mert nem fog szétesni az első mosás után.

Mire kell figyelni?

Például arra, hogy a mosásnál kifordítva dobjad be a mosógépbe, és maximum 40 fokon mossad. Ha pedig vasalós fajta vagy, tehát nem tartod azt az elvet, hogy majd hordás közben kisimulnak a pólón a ráncok, akkor tegyél a mintára egy sütőpapírt, és közepes fokozaton kezdj neki a vasalásnak.

A szállítás mindössze 1-2 nap, tehát brutál hamar letudhatod a vásárlást, de ha nem szeretsz a neten ilyeneket okozni, akkor személyesen is van lehetőséged beszélni velük, ugyanis az országban 12 helyen is van boltjuk. Ezek közül jó pár városban még én túráztam, ilyen volt például Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza és Eger.

Egyébként, szinte minden közösségi platformon megtaláljátok őket, van Facebook és Instagram oldaluk is, de fent vannak a Pinteresten és a YouTube-on is.

Mivel mindig is hittem a közösség erejében és véleményében, megnéztem azt is, hogy mi a helyzet a „Rólunk mondták” oldalukon. Már az első pillanatban elkapott a röhögőgörcs, ugyanis egy Hide the Pain Herold kép köszöntött. Szóval már ezzel az agyzsibbasztással megnyertek. Borzasztó sok értékelés volt, igazából el se olvastam őket, de egyöntetűen mind pozitívnak tűnt. Ebből is látszik, hogy az emberek szeretik a lolmarkt.hu oldalról kapott termékeket, és szerencsére a humor ereje az még mindig él.

Még egy utolsó jó tanács így a végére: a férfi pólók valamivel bővebbek, mint a megszokott, a női pólók meg kisebbek, erre érdemes figyelni. Tehát drága hölgyeim, mindannyian csodálatosan szépek és csinosak vagytok, és nem azért kell itt egy mérettel nagyobb póló, mert azt az utolsó kocka csokit már nem kellett volna megenni, csupán itt tökre más a méretezés!

Csekkoljátok a mérettáblázatot és rendeljetek valami poénos pólót, mert nevetni jó!